Oszlopos japán díszcseresznye - Prunus serrulata ‘Amanogawa’
A Prunus serrulata ‘Amanogawa’ egy karcsú, oszlopos növekedésű japán díszcseresznye, amely keskeny habitusa miatt kisebb kertekbe, előkertekbe vagy térhatároló szerepre is jól illeszthető. Megjelenése elegáns, függőleges irányultságú, ezért ott is alkalmazható, ahol a szélesség korlátozott.
Virágai halvány rózsaszín, enyhén telt szirmúak, áprilisban nyílnak, rendszerint a lombfakadással egy időben. A virágzás bőséges, de nem annyira tömött, mint a ‘Kanzan’ esetében; inkább légies, elegáns hatást kelt. Enyhén illatos.
Lombja kihajtáskor bronzos árnyalatú, később friss zölddé válik. Ősszel sárgás–narancsos tónusban színeződhet. A korona természetes formája szűk, felfelé törő, idővel enyhén kiszélesedő oszlop alakú.
Növekedése mérsékelt.
Magyarországi kerti körülmények között kifejlett korában jellemzően 4–6 méteres végleges magasságot ér el, szélessége általában 1,5–2,5 méter között alakul. Nem marad kisméretű fa, de jóval keskenyebb, mint a legtöbb japán díszcseresznye.
Napos fekvésben virágzik a legszebben. Jó vízáteresztő, középkötött talajban fejlődik megfelelően. A pangó vizet nem kedveli. Hazai viszonyok között jól télálló, megbízható díszfa.
A Prunus serrulata ‘Amanogawa’ ideális választás azok számára, akik egy oszlopos habitusú, rózsaszín virágzású japán díszcseresznyét keresnek kisebb térbe vagy hangsúlyos függőleges elemként a kertbe.
A növényeket évszaknak megfelelő állpotban vannak 10 L-es kertészeti konténerben. magasság kb. 150-160 cm.
Személyes átvétellel vásárolható!