+36-70/552-6622 | rendeles@hortenziagarden.hu
A mediterrán országokban mindenütt megélő és a tűző napon bőséggel virágzó leander Magyarországon is csodás bokorrá nevelhető. Fagymentes, védett helyen tudja átvászelni a hideg mínuszokat. Amint javul az idő, kitehetjük a levegőre: széltől védett, meleg, napos helyre. A teleltetés után lehet, hogy levelei egy részét elhullajtja. Ha az ágakon néhány napon belül nem jelennek meg rügyduzzanatok, akkor a hajtásokat tőből ki kell vágni. Tavasszal amúgy is célszerű a hajtásait visszavágni, így az új hajtások bőségesen virágozak majd.
A leander ugyanis az előző évi hajtásokon virágzik. Az egyenletesen bő virágzás elérése érdekében a harmadoló metszést kellene alkalmazni. Minden második oldalhajtást erőteljesebben kell levágni (kétharmadát), a többit pedig a harmadával kell kurtítani. Így majd bokrosodik is. Ha a gyökerek már nagyon átszőtték a földjét, akkor át kell ültetni nagyobb edénybe, tápdús, agyagos földbe. Olyan helyet kell keresni neki, ahol nem éri eső, mert az esőcseppek összeragasztják a sziromleveleket, amelyek ezután már könnyen megbarnulnak.
Legegyszerűbb, ha a visszametszett hajtásból dugványt vágunk és egy vízzel megtöltött edényben, meleg helyen tartva gyökereztetjük.
6-8 hét után a növényke, földbe ültetve gyorsan fejlődik és a második évben már bőven virágzó bokorrá növekszik. A dugványozás legkedvezőbb időpontja augusztus közepén van.