+36-70/552-6622 | rendeles@hortenziagarden.hu
Örökzöld cserje, mely sűrű ágrendszere miatt kiválóan alkalmas sövénynek. Levele fényes, bőrszerű, élénkzöld színű. Bogyója a madarak számára ehető, emberekre nézve viszont a növény minden része mérgező. Gyorsan nőnek, és terebélyes, 5-6 méter széles és magas bokorrá fejlődnek. A babérmeggy-fa kiválóan alkalmas előkertek díszítésére. Virágzása késő tavaszra esik. Fehér virágai fürtökben állnak, erős illatot árasztanak magukból. Virágaiból nyár végén termések fejlődnek, melyek először pirosak, majd fekete színűre változnak.
Fényigénye nagy, napon és félárnyékban egyaránt szépen fejlődik. Viszont ha egész nap tűző napsütés éri, megperzselődhetnek a levelei. Az árnyékot is elviseli, de ilyen helyeken nem lesz tömött, dús bokor. Nedves helyre ne ültesd, mert gombabetegség támadhatja meg. Talajigénye átlagos, bármilyen kerti földben jól fejlődik. Egyedül a túl meszes talajokat nem kedveli. Vízigénye közepes. A fiatal növényeket az ültetést követő két évben rendszeresen kell locsolni, a túlöntözést azonban kerülni kell. Utána elég már csak a száraz, nyári időszakokban vizet adni a növényeknek. Tápanyagigénye közepes, ültetésnél és utána minden tavasszal keverjünk a földjéhez néhány marék érett istállótrágyát vagy komposztot. Teljesen télálló. Ha a kemény fagyok mégis károsítják a lombját, tavasszal vágjuk azt vissza az egészséges részekig.
Nyírása nagyon egyszerű feladat. Ha sövényként neveljük, akkor évente kétszer ajánlott metszeni. Erőteljesebb visszavágása tavasszal (áprilisban) történjen, formára igazítása pedig nyár elején vagy végén (júniusban vagy szeptember végén). A rendszeresen visszavágott növény nem virágzik, mert a virágok csak a kifejlett ágakon nyílnak. Díszítő értékéből azonban nem veszít sokat, hisz szépségét elsősorban leveleinek köszönheti.
Ha nem akarjuk rendszeresen metszeni, a kifejlett növény méretére tekintettel olyan helyre ültessük, ahol van helye növekedni. Sövényként telepítve az ültetési tőtávolság 70-80 cm legyen.
A növény magassága és elterjedése szezonális, ezért cserépméret szerint soroljuk fel, nem pedig meghatározott növényméret szerint. A szállított növény magassága és kiterjedése az évszaktól függően változik, vagyis a képek csak tájékoztató jellegűek.
A növényeket évszaknak megfelelő állpotban szállítjuk 2 L-es kertészeti konténerben.
Kérjük a lentiek figyelembevételét!Feltüntetett képek:A növények feltüntetett képei illusztrációk! Mivel minden növény más és más ezért előfordulhatnak minimális eltérések a képeken szereplő növények és az átvett növények között. (Pl.: színárnyalat, ágelrendezés, stb.)Növények szállítása:Minden megrendelt növényt egyesével, a lehető legkörültekintőbben, biztonságosan csomagolunk, azonban a szállítás során még ennek ellenére is bekövetkezhetnek apróbb sérülések, kismértékű levél- vagy virághullás.Élő áruról lévén szó, kérjük kézbesítést követően a lehető leghamarabb bontsák azt ki.Ápolás:Abban az esetben, ha a megrendelt növény a szállítást követően nem megfelelően kerül gondozásra és ebből kifolyólag károsodik, elpusztul, felelősséget sajnos nem tudunk vállalni.Vásárlástól való elállás élő növény vásárlása esetén:Az általános 14 napos elállás lehetősége élő növényekre nem vonatkozik. Vásárlástól való elállásra, visszaküldésre nincs lehetőség. (17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 5c pontja)